Németh Istvánt a Lions alkormányzójává választották

Délmagyarország (2009.05.20. 16:00)

Szeged - Két szegedi neves személyiség áll a két legnagyobb nemzetközi jótékonysági szervezet hazai szövetségének élén. Lakatos Jenő július 1-jén búcsúzik a Rotary International magyarországi körzeti kormányzójának tisztségétől, ugyanaznap viszont Németh István a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének második alkormányzója lesz.

A Lions Clubok Magyarországi Szövetségének múlt hét végi közgyűlésén Németh Istvánt, a szegedi IKV Zrt. elnök-vezérigazgatóját a szövetség második alkormányzójának választották. Ez – az alapszabály értelmében – azt jelenti, hogy 2011-ben Németh István lesz a szövetség kormányzója. Lapunk érdeklődésére elmondta, minden kormányzó egy évig marad a székében: a rotáció azt segíti, hogy az új emberek évente új színt, lendületet hozzanak magukkal. Ugyanakkor a folytonosságra is törekszenek, ezért a két alkormányzó előbb együtt dolgozik a kormányzóval, majd 2 év munkájával és tapasztalatával a hátuk mögött kerülhetnek a legfőbb tisztségbe.

Németh István jövőre első alkormányzó, majd 2011-ben kormányzó lehet. A jelölés és a választás a szegedi klub tevékenységének is szólt az IKV elnök-vezérigazgatója szerint. Országos összehasonlításban fiatalnak számít a helyi szerveződés – 2001-ben alakult, holott 1988 óta van jelen a Lions Magyarországon –, de elismerésre méltó munkát végzett. Az elmúlt években mintegy 90 millió forintot fordítottak jótékonysági célokra. Németh István elmondta, 2001-ben Szeri István hívta fel a figyelmét a Lionsra, ismertette meg vele a szövetség etikai kódexét, amely egyezett az életfilozófiájával. Az alakuláskor Szeri István alapító elnök, Német István alelnök volt, később elnök.


Németh István (jobbról) a szegedi Lions klub valamennyi akciójában benne van. A gyermekklinikának várárolt légzés- és pulzusellenőrző műszer átadásánál is jelen volt.
Fotó: Karnok Csaba

Az országban 48 Lions-klub tevékenykedik mintegy ezer taggal, Szegeden jelenleg 40 a lionsosok száma. Heizler Tamás, a Szeged Első Lions Club soros elnöke a hétvégi közgyűlésen az év klubjának járó vándorserleget vett át. Heizler lapunknak elmondta, nem az előző esztendőt, hanem 8 év munkáját értékelték, amikor az elismerést átadták.

Lakatos Jenő egy éve Rotary-kormányzó

A Rotary International magyarországi körzeti kormányzója 2008. július 1-je óta Lakatos Jenő, a Főszer Electric Zrt. vezérigazgatója. Megbízatása még bő egy hónapig, 2009. július 1-jéig tart. Utána, 2010. áprilisában a jogi bizottság magyar küldöttje lesz Chicagóban.

 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés