A Szeged Első Lions Club a koronavírus járvány elleni küzdelemből is kiveszi a részét.

A klub elsőször klubtagjai körében szervezett adománygyűjtést, melynek eredményeként - a kétszer ad, aki gyorsan ad elvet követve - már megtörténtek az első adomány átadások. Az első adományainkat dr. Bella Zsolt alelnök úr már március 27-én át is adta. Egy hiánycikknek számító mobil lélegeztető készüléket („Drager Oxylog 2000 transport respiratort”) szereztünk be Németországból, melyet Pető Zoltán részlegvezető docensnek adtunk át. Mindemellett plexi arcpajzsokat is vásároltunk az osztály dolgozóinak.

Ezen eszköz beszerzéséhez nagyban hozzájárult a szegedi Gyöngyi Róbert és családjának nagyvonalú felajánlása. Szintén pénteken adtuk át a szegedi alapellátásban dolgozó Dr. Barna Márta és Dr. Rósa Ágnes kezdeményezésére vásárolt 250 db FFP3-as, vagyis a legmagasabb szintű szűrőkapacitással rendelkező szájmaszkot, melyeket a jelenleg is aktívan dolgozó, gyermek és felnőtt háziorvosok kapnak meg.

A segédeszközök szétosztást a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya koordinálja. A klubunk ezen két akcióra összesen 1 millió 700 ezer forint adományt fordított. Akcióinkat szeretnénk folytatni, az adománygyűjtést a megyei és a szegedi lakosság részére is kiterjesztettük. Az adományokból a koronavírus elleni védekezéshez szükséges további eszközöket (pl. maszkok,kesztyűt,védőruhát stb.) szeretnénk beszerezni, emellett plexi arcpajzsok gyártását is támogatni kívánjuk. Ezen eszközöket eljuttatjuk valamely rászorult egészségügyi intézménynek.  Szeretnénk kapocs lenni "az otthonról adakozók" és az adományok végfelhasználói között, ezt biztosítja, hogy klubtagjaink között számos orvos található, Ők akik erőn felül dolgoznak, testközelből látják a világméretű járvány elleni küzdelmet és hamar észlelik, hogy hol kell a segítség leginkább.



Várjuk minden jó érzésű és segíteni akaró állampolgár segítségét, pénzügyi felajánlásaikat az alábbi számlaszámra utalhatják:

Szeged Első Lions Club
10402805-28021359-00000000

Klubunk belső mozgalmat is indított otthon készített szájmaszkok készítésére, mely maszkokat felajánl elsősorban a 70 évet betöltött szegedi lakosoknak, akik kénytelenek elhagyni otthonaikat. A koronavírus elleni küzdelem kapcsán együttműködünk a szegedi Szent-Györgyi Albert Rotary Clubbal,  és a koronavírus ellen küzdő egészségügy segítését tűztük ki közös célul. A Szeged Első Lions Club ezúton is kifejezi köszönetét mindazoknak, akik a védekezés frontszemélyzetét alkotják (egészségügyi dolgozók ,közszolgáltatást végző munkavállalók stb,), s mindazoknak akik saját lehetőségeik keretén belül hozzájárulnak a védekezéshez. Természetesen - akinél ez lehetséges - betartjuk a maradj otthon elvet és a kormányzat által hozott intézkedéseket, így akcióinkat otthonról, online szervezzük!

 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés