Szeged Első Lions Klub láncátadó 2020

19.-ik klubelnöki láncátadót a szokásos Gellért Szabadidő Központ parti sátrában szervezte meg a Szeged Első Lions Club. Mintegy 100 fő részvételével megtartott ünnepség a hagyományok keretei között történt ahol Mihályi Géza leköszönő elnök akasztotta a láncot utódja Dr. Bella Zsolt nyakába.
A rendezvény moderálását, mint eddig is az alapító elnök Dr. Szeri István vállalta magára, aki a szokásosnál is izgatottabb volt, hiszen a láncátadó ünnepséget megelőző egyesületi ülésén a tagság alelnökké választotta. Mint tudjuk ez a Lions hagyományok szerint azt is jelentheti, hogy 2021-ben a klub alapításának 20. évfordulóján az alapító elnök veheti nyakába a láncot, újra egy évre.




Mihályi Géza leköszönő elnök röviden ismertette az elmúlt egy év eredményeit, nehézségeit, mert valóban ez egy olyan Lions év volt, ahol maga a koronavírus járvány jelentős mértékben befolyásolta a szervezeti és karitatív munkát. Még a 2019-2020 Lions év első felét a programok és adományozások tekintetében maradéktalanul teljesítette a klub (koncert, diabetes rendezvények, a bortér és karácsonyi adományozások stb.) addig a második felében jelentős átalakítások történtek mind a szervezeti élet mind pedig a célok tekintetében. Igaz még február elején sikerült a TIK-ben megrendezni nagysikerrel a szokásos jótékonysági bálat, utána a klub csak elektronikus formában tudta tartani a kapcsolatot, de örömünkre szolgál, hogy egy ülés sem maradt el a pandémia okán. A célok pedig teljesen átalakultak a klub tagsága és támogatói köre a koronavírus elleni védekezésre koncentrált és számtalan védőeszközt juttatott célba saját és gyűjtött adományain keresztül (szájmaszkok, arc pajzsok, izolációs ruhák, ózongenerátor, lélegeztetőgép stb.) Köszönet érte-mondta a leköszönő elnök-minden adományozó tagnak és támogatónak. Sajnos előre tervezett rendezvény is maradt el a járvány miatt, pl. nem tudta megtartani a klub a „Pál utcai fiúk” zenés darabot a Szegedi Nemzeti Színházban.




Mihályi Géza elismeréseket is adott egyes kiemelt munkát végző tagoknak és nagyszerű hagyomány elindítójaként minden hölgynek egy-egy szál virágot adott, azért mert sokat segítették párjaikat a karitatív munkában. Így volt ez Mihályi Géza elnök esetében is, mert kijelenthetjük Zsuzsanna asszony nélkül ez a nehéz esztendő nehezen tudott volna sikeresen megvalósulni.




A láncátadás után az új elnöké volt a szó, aki kijelentette épít a hagyományokra, de szeretne több innovációt is megvalósítani a klub szervezeti és karitatív tevekénységében.


Programját is ismertette röviden:
Street food/barbecue party lesz szeptember 11. (pénteken) tervezett helyszín: Gellért Szabadidő Központ
Pál utcai fiúk (elmaradt gyermeknapi előadás) október 2. Szegedi Nemzeti Szinház
Diabetes nap: okt. 17.(és/vagy18.) (szombat/vasárnap) Dóm tér/ vagy újszegedi Liget
NOÉ Egészségközpont szakmai továbbképzése
TEVA szűrőkamion igénybevétele
Futás az egészségért

JAZZ+AZ koncert
: november 9./vagy 16. Szegedi Nemzeti Színház
Mikulás Parti december 06.
Karácsonyi adománygyűjtés decemberben
Újévi koncert a Nagyszínházban 2020 január első hete


A BÁL: február 20. TIK
Jótékonysági bortúra: április
Jótékonysági kirándulás: május


LIONS jótékonysági színházbérlet kibocsátása 2020-2021-es évadra


LEO Club
megalapítása


Sok sikert kívánunk az elnöknek és az új vezetésnek akik: Dr. Bella Zsolt elnök, Dr. Szeri István alelnök, Heizler Tamás titkár, Bella Árpád kincstárnok, és Mihályi Géza volt elnök.


Nagyszerű gesztussal köszönte meg Bella Zsolt elnök Mihályi Géza odaadó munkáját, egy szárnyas oroszlánszoborral ajándékozta meg.
Az étkeket az ünnepségen most is a Sport and Life szolgáltatta a borokat pedig Vámosi Lukács és Mihályi Géza válogatta. A zenét, mint eddig is a Péter Pán együttes szolgáltatta mindenki nagy-nagy megelégedésére.


Köszönjük Oroszlánok csak így tovább!


 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés