Tagfelvétel a Lions klubban Szegeden.


A SZELC(Szeged Első Lions Klub) mindég is figyelt arra, hogy tagjai közé csak a legalkalmasabb, rátermetteket hívja meg , olyanokat akik már bizonyították a közös munka során karitatív érzékenységüket.


Ennek másik oka az, hogy a tagok úgy látják 40-50 fő közötti klub tag munkája még belátható,tervezhető a mindenkori vezetőségnek akik polgári foglakozásuk mellett társadalmi munkában szervezik a jótékonysági tevékenységet. Persze vannak olyan tagok s akik belefáradnak a rendszeres szervezeti életbe, s ilyenkor vagy a koruk okán vagy pedig másfajta feladataik miatt kérik, hogy a jövőben pártoló tagként láthassák el karitatív tevékenységüket. A klub tagsága természetesen megértő és biztosítja az ilyen tagoknak az ún. „lazább” státuszt. Május 06.-a egy ilyen nap volt a klub életében ahol nem csak új tagot avattunk Istókovics Zoltán személyében, hanem a korábban pártoló tagi státuszt felvevőket is oklevéllel ismerte el a klub elnöke Nemesi Pál.

Istókovics Zoltánt 4 ajánlója mellett a klub tagságának zöme jól ismeri, hiszen mind személyesen mind pedig az általa vezetett vállalat a Szegedi Vízművek Zrt. már eddig is sokat segített jótékonysági céljának megvalósításában. A pártoló tagok személy szerinti laudációja mellett pedig az elnök kijelentette:nekünk a pártoló tagjaink ugyan olyan fontosak maradnak mint korábban.

Oklevelet vehetett át: Dr. Sonkodi Sándor,Dr.Petry András,Dr. Horváth Lajos, Dr. Varga Antal, Oltvay Béla,Bánáti Antal,Lengyel György  és Takács János. Bízunk benne, hogy a most pártoló tagságot választók változatlanul közösségünk aktív tagjai maradnak.



 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés