Isztambuli Lions küldöttség a szegedi oroszlánoknál.

Még 2014 évben egy nemzetközi kamarai találkozó alkalmával vette fel a SZELC a kapcsolatot Isztambulban a török Asien Bebek  klub vezetőségével. Az akkori kapcsolatfelvételkor már tisztázódott, hogy idén nyár elején az isztambuli klub meglátogatja a SZELC-et. A török küldöttség a látogatatást összekötötte egy budapesti kirándulással is. A klub vezetése előrelátóan a legalkalmasabb személyre Széll Jánosra bízta a szervezést és a küldöttség kíséretét, hiszen János barátunk több éven keresztül volt a Török Köztársaság szegedi tiszteletbeli konzulja , aki kultúrájukat,gondolkodásmódjukat is a lehető legjobban megismerte.


A klub május 20-tól 23.-ig tartózkodott Szegeden és sikerült nekik olyan programot összerakni amivel a búcsúzáskor a török küldöttség tagjai messzemenően elégedettek voltak.




A látogatás fő célja a kapcsolatteremtés megerősítésén túl, együttműködés a nemzetközi LIONS célok közös megvalósításában,valamint a magyar és török fiatalok/LEOK/ csere programjának megszervezése.


A szegedi program alkalmával a közös vacsorákon túl meglátogatták a szegedi Hídi vásár rendezvényeit, a városházát ahol Szentgyörgyi alpolgármester fogadta a küldöttséget,a Csongrád megyei Kereskedelmi és Iparkamarát ahol az elnök Nemesi Pál mutatta be a megye gazdaságát,meglátogatták a Prof. Pintér Sándor által vezetett Koraszülött gyermekeket segítő mentőalapítványt is ahol tekintélyes összeget ajánlottak fel a mentőalapítványnak. A záró vacsorán aláírtak egy együttműködési megállapodást is, mely több évre meghatározza a két klub közös munkáját.


 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés