Valahol Európában”, Szegeden...

Már korábban írtunk arról, hogy a koronavírus járvány miatt nagy bajba került a hazai kultúra. Szinte minden művészetiág válságba került így a színházak is. Nincs ez másképpen Szegeden sem, a Szegedi Nemzeti Színház is a válság szélére sodródott, hiszen nem tud előadásokat tartani és így a nézők által fizetett bevételek teljesen elmaradtak. Ugyanakkor egy művészeti műhely ,akik komoly stábbal rendelkezik törekszik arra, hogy munkavállalóit, színészeit megtartsa és a munkabérüket a lehetőség szerint biztosítsák.

A válságot most tényleg egy külső elháríthatatlan ok a pandémia okozta nem pedig a korábban oly sokszor hangoztatott pénzügyi, működési, vezetési és művészeti válság. Most a működési válságot vis major okozta, amely ha túl sokáig tart végleges pénzügyi válságba sorolhatja a színházakat,és csak remélni lehet ,hogy a színház fenntartó szegedi önkormányzat a kulturális alapokat kezelő kormány gyors és hatékony segítséget nyújtanak.

Nekünk nézőknek,támogatóknak is mindent meg kell tennünk, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező Szegedi Nemzeti Színház minél előbb kilábaljon a koronavírus okozta válságból. A színháznak nem csak saját, hanem külső előadásai is elmaradtak, így marad el a SZELC által szervezett „Pál Utcai Fiúk” vendégelőadása is. A SZELC már 19 éve szervez vendégelőadásokat a Szegedi Nemzeti Színház deszkáira, s mindég sikerrel tette azt, a színház munkatársainak hatékony támogatásával. SZELC tehát ebben a nagy bajban a színház mellé áll és összefogott - mint már oly sokszor- a Szent-Györgyi Albert Rotary Clubbal és akciót a színház támogatására. Az akció „Valahol Európában” musical köré épül, egy exkluzív online beszélgetős műsort készítenek az alkotókkal, egykori és mai szereplőkkel.

A műsort on-line jegyvásárlás esetén lehet megnézni 2020.05.09-én, jegyvásárlás: a https://tixa.hu/valahol-europaban-szegeden

Még több információ: https://www.facebook.com/events/619153151970493/ oldalon.

A Szeged Első Lions Club tisztelettel kéri valamennyi támogatóját és színház szerető barátját, nézzék meg a következő Youtube beharangozót, és támogassák jegyvásárlásukkal a Szegedi Nemzeti Színházat.

 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés