25 éves volt a Magyarországi Lions Clubok Szövetsége
Az év végi karitatív „hajrában” méltatlanul nem emlékeztünk meg arról a tényről,, hogy novemberben volt a Magyarországi Lions Clubok Szövetségének 25. évfordulója. Bizony 1989 novemberében egy maroknyi magyar ember felvállalta azt, hogy akkor még társadalmilag idegennek vélt civil szervezetet alakítanak ,s csatlakozva egy nagy múltú nemzetközi szervezethez megkezdik a ma már aligha megkérdőjelezhető karitatív munkájukat. Nos a ma már 46 klubból álló szövetség november 21-én Gödöllőn tartotta a 25 éves LIONS Clubok Magyarországi Szövetségének záró ünnepségét. A Szövetség ill. az azt irányító Kormányzóság szinte egész napos program keretében mutatkozott be a magyar társadalomnak az országos médián keresztül.
A vakokat és gyengén látokat prioritásként támogató jótékonysági szervezet csörgőlabda bemutatót szervezett vak sportolók részvételével , szemszűrést végzett,a Gödöllő és térsége érdeklődő lakosságának és együttműködött a programban Gödöllő város és Térsége Látássérültjeinek Egyesületével is.
Az ünneplésen és bemutatókon túl a Lions Klubok Szövetsége megtartotta 25. konvencióját is fontos napirendekkel.
Este pedig a kastély Lovarda színházában jubileumi gálaestet rendeztek fiatal tehetségek részvételével. Felléptek Kaszab Sebő dob és Jánoki Márió zongora művészek. Az est további részében a 35 éves Győri Balett fergeteges 2 etűdből álló előadása kápráztatta el a nagyszámú közönséget. Már-már azt hitte a publikum ,hogy felülmúlhatatlan Velekei László Kodály című koreográfiája de jött , Lukács András Bolero című etűdje mely a művészi gondolatok és kifejezések legmagasabb katarzisába röpítette az ámuló ünneplőket.
A műsorszámok közben persze fontos köszöntők, gondolatok,és üdvözlések hangoztak el Pecze Dániel Gödöllő város alpolgármesterétől, Maria Keys-től aki a Szervező Bizottság elnökétől, Yvonne Dederick-től a TV2 ügyvezető igazgatójától és a Lions Clubok Szövetségének kormányzó asszonyától is. dr. Solymosiné dr. Kiss Ilona Kormányzó együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Örökség Intézet elnökével Radnainé dr. Fogarasi Katalinnal az iskolai közösségi szolgálat bevonásával a nemzeti sírkertbe sorolt temetkezési helyek gondozására. A méltán tisztelt nagy alapító kormányzónak, dr. Czeglédi Lászlónak pedig a LIONS mozgalom legmagasabb kitüntetését a Melvin Jones díjat adta át. Ugyancsak ezt az elismerést kapta Magyar László Past kormányzó a nagysikerű kecskeméti Tri-Jumelage Találkozó megszervezéséért.
Rendezvényen a szegedi klubot/SZELC/ Bródy János titkár és Szeri István alapító elnök képviselték.