Szeged Első Lions Klub évnyitó jótékonysági koncertje

Immár nagyszerű hagyománya a szegedi oroszlánoknak a jótékonysági évnyitó koncertek megszervezése, és a rendezvények hasznának átutalása rászorult szervezeteknek.

Ez most is így történt a Szegedi Szimfonikus Zenekar Gyüdi Sándor karmester nagyszerű közreműködésével, és Balczó Péter szóló operaéneklésével kiváló művészeti élményt nyújtottak a Lions klub

tagjainak, családjaiknak és a meghívott vendégeknek. Igazi forró  hangulatot teremtettek az előadók , s az olasz opera slágerek mellett arra is figyeltek ,hogy a forró hangulatú talján dalok

is helyet kapjanak a repertoárban. A rendezvényen a Lions országos kormányzóság mellett a helyi jótékonysági klubok elnökei és vezető tisztségviselői is részt vettek. Háló Pál a SZELC elnöke rövid köszöntőjében bejelentette, hogy a rendezvény jótékonysági kasszájából fél millió forintot adományoznak a Szegedi Gyermek és Újszülött Mentő Alapítványnak közhasznú tevékenységük ellátásának segítésére.

A rendezvény oly jól sikerült, hogy a megjelent közönség a végén alig engedte le a színpadról a művészeket. A SZELC köszöni valamennyi nézőnek áldozatosságát jótékonysági céljaiknak megvalósításában.

 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés